2016.01.23. 10:57, Dona
Nos, azt hiszem, hogy találtam is ismét remek motivációkat és az élet is jó szerint a képembe vágott egyet, ami bár minden volt, csak nem kellemes, mégis hatásos! Azóta pedig mint a kisangyal, egy napot sem hagyok ki mozgás nélkül.. Az utóbbival kezdeném, amihez egy kis történit is húzódik.
Nem tudom, hogy kezdődött az egész, de egy fiú barátom kérte, hogy pontozzam a baráti és nem baráti társaságunk tagjait. Nos, megtettem. Aztán jött a válasz, hogy én megkapnál az 5. csillagot is, ha még 10-15 kilóval kevesebb lennék. Nos azok után, hogy már 18 kilót leadtam, azért ez eléggé beletiport a szívembe. De nem annyira, mint azelőtt. Most már úgy vagyok vele, hogy más ennyire sem lenne képes, másrészt pedig, le fogom fognyi igenis azt a 10-15 kilót, de biztos lehet benne mindenki, aki hasonló megjegyzéseket tett nekem, hogy szóba sem fogok vele állni ezek után. Szóval ebből jött a következő motiváció: hogy eddig is meg akartam ezt csinálni, de így méginkább megfogom és persze a bosszú... Valamiért, az nagyon motivál, bár nem szép dolog, de vissza akarok vágni azoknak, akiket anno barátaimnak hívtam. Már akkor is irigyek voltak, hát akkor most teszek róla, hogy mégjobban azok legyenek. De itt a pasikról is szó van, akik vagy beszóltak a súlyomra, vagy tettek egy olyan megjegyzést, hogy "ha vékonyabb lennél...". Az biztos, hogy vissza fogok vágni mindenkinek és ha be mer próbálkozni ezen kategóriából - márpedig be fog - egy pasi is, szépen meg lesz leckéztetve. Nos, ez már önmagában hatalmas inspiráció, de még nem ért véget a lista!
Most jön a magadtól kapott motiváció: az egyik dolog az, hogy én nyáron már mindenképp az én álomtestemmel szeretnék rendelkezni. Ehhez pedig ugye tenni kell, de szerencsére van még félévem arra a bizonyos 15 kiló ledobására... Na meg, ha lefogytam megájandékozom magam egy Triangl vagy egy Vivien Vance fürdőruhával, amit annyira szeretnék, hogy kénytelen leszek belefogyni.
Egyébként mintha a sors küldene elém ilyen cikkeket, de sorra mindegyikben azt olvasom, hogy "irigykedő tekintettel nézed a vékony lányokat a strandon". Nos, én nem irigykedő inkább vágyakózó tekintettel, de igen. És persze minden egyes emberrel próbálom magam összehasonlítani, pedig tudom, hogy egy ilyen csatát sem nyerek meg, mindegy, milyen leszek, akkor sem. Szóval, ne essetek bele ebbe a hibába, mert valóban megkeseríti az összes emberek környezetében töltött pillanatot.
Szóval én azt javaslom- ahogy én is tettem - hogy írjatok egy listát! Azzal, hogy mikorra és mit szeretnétek elérni. Azzal vigyázzatok, hogy ne legyen túl irreális. Begépeltem Word-be, képeket szúrtam be, hogy még hatásosabb legyen, de az az igazság, hogy ez "motivációs füzet"-et is csináltam, mert valahogy jobban esett kézzel beleírni és beleragasztani a képeket. Persze, néhány motivációs zene elmaradhatatlan, amit itt az oldalon is találtok.
Ezek után, nem hiszem, hogy valakinek ne lenne kedve belekezdeni! ;)