Amikor én elkezdtem diétázni (századszorra), de induljunk onnantól, amikor végre be is indult a fogyás (augusztus 5) az öröm mellett sok negatív dolgot is tapasztalnom kellett. Az az igazság, hogy akárhányszor tudtam meg hamis/igaz információkat a fogyásról, sehol sem olvastam vele járó negatív tapasztalatot. Pedig van, hisz nincsen rózsa tövis nélkül, de ezt valahogy mindenki elfelejti. Nem csoda, hisz mindenki szívesen visel el néhány kellemetlenséget, míg meg nem szokja az új életét. Igen, ne is fogyásról inkább életmódváltásról beszéljünk. Remélem, senki nem fogja ezt lebeszélésként venni, vagy senkire nem fog ez csüggesztően hatni, nem ez a célom, hanem ezt is tudatni. Amikor én elhízott voltam - ráadásul betegség miatt - azt mondtam: "bármit megtennék és bármit elviselnék, csak fogyjak le teljesen". Én ezt mai napig tartom és bármi szenvedést elviselek, akármeddig is akár, mert az amilyen testbe voltam zárva, az volt számomra az igaz büntetés, minden más csak megváltás.

1. Lemondásokkal jár
Akárhol olvasod azt a marketingszöveget, hogy "lemondások nélküli fogyás", az hazugság. Áldozatot kell hozni érte és bizony töménytelen dologról le kell mondani. Nyilván, a dolgok többségét csak "lecseréljük", elkezdjük ugyanazokat az ételeket diétásan készíteni (erről korábbi bejegyzésben írtam), viszont én a fél év alatt rájöttem, hogy mennyi mindentől meg kellett válnom, amit szeretek. Persze, megvehetek mindent,de nem úgy; amikor kiderült a cukorbetegség, le kellett mondanom a minden esti fagyizásokról nyáron, le kellett mondanom arról, hogy beülök a kedvenc kávézómba, meg kellett válnom a strandokon a fagyis-jegeskávéktól, a lángostól, a kedvenc Magnum pezsgős jégkrémemtől, a gumicukortól, a kedvenc bonbonomtól, a MilkyWay-től, a kedvenc joghurtomtól, vendégségben ha megkínálnak sütivel nem vehetem el, nem ülhetek be egy cukrászdába, nincs több fagyikehely, nem rendelhetek egy tál spagettit a kedvenc olasz éttermemben, se tésztát és még sorolhatnám. Van diabetikus, de nem olyan. Így végigsorolva, nagyon nagy szívfájdalom végiggondolni - és biztos vagyok benne, hogy még kihagytam egy rakás dolgot. De én döntöttem úgy, hogy megválok ezektől és meg is ajándékozott a sors a fogyással. De ehhez kell némi szenvedés. Nem tagadom, sokszor fojtotta el a torkom a sírás eleinte, amikor végignéztem a boltok polcain, és mindentől meg kellett válnom, ami ott van. Szóval ne higyjük, hogy áldozat nélkül kapunk az élettől valamit.

2. Kellemetlen érzések
Amint az ember megválik a régi egészségtelen életétől (cukrot, fehér lisztet tartalmazó táplálkozás) a szervezete elkezdi hiányolni és ameddig meg nem szokja, bizony fog harcolni és tüntetni; eleinte állandó éhségérzetet éreztem és evés közben is éhes voltam, úgy éreztem, semmi nem szünteti meg az éhségérzetem, puffadtam, görcsölt a gyomrom és azt is kimondom, hogy vagy a hasam ment vagy székrekedésem volt, arany középutat sajnos nem találtam. Eleinte annyi salátát ettem, hogy aztán ha megláttam egy salátalevelet, majdnem elhánytam magam. De megszoktam és megszerettem, a tünetek pedig elmúltak. Persze, az mai napig fenn áll, hogy ha nem a szokott időpont körül étkezek, akkor szintén fellép a hasgörcs, puffadás kombó. De legalább van belső motiváció.. Ja igen és persze, ha valami cukrosból egy falat legurulna, na akkor aztán lesz nemulass: a gyomrom olyan hangot ad ki, mintha egy traktor lenne és lesz szaladás a mellékhelységre... 

3. Visszautasítani - kiakadni
Nem tudom miért, de mielőtt elkezdtem fogyni, körülöttem mindenki annyira tudott okoskodni, de segíteni senki. Utólag pedig már tudom is, hogy mennyire tudatlanok voltak azon a téren, hogy hogy lehet lefogyni. Ha ilyen emberekre bíztam volna magam, valószínű ma is 86 kiló és nem 66 lennék. A lényeg, hogy ha elmegyek vendégségbe, mindenki szeret tukmálni és az ember nem is szívesen utasítja vissza, mert bunkósságnak tartja; de én úgy voltam vele, hogy elég nyomós okom van rá (diabétesz) na meg, inkább az egészségem mint más sértettsége, de szerencsére az emberek megértőek voltak. A másik dolog, hogy el vagyok halva, hogy épp azok, akik papoltak nekem eleinte, most azok állítanak elém nagy akadályokat: "ohh hát egy falatot csak ehetsz", "jaj ne mondd már, hogy egy kicsit sem lehet". Na ez az a pont, ahol eldurran az agyam. Az én döntésem, hogy mit eszek, ms ne is befolyásoljon. Hogyne kívánnám már azt a kis rózsaszín miniont, de nem akarom megenni, mert akkor örökre romba dőlne a kitartásom.

4. Jellemváltozás: ingerültség
Van az a mondás, hogy aki külsőre változik, a belsője is fog és fordítva. Ez igaz bár én eleinte nem hittem. Nos az az igazság, hogy én inkább átváltoztam, mert az akkori jellememből tulajdonképpen semmi nem maradt meg. Azt viszont el kell, hogy mondjam, hogy jó irányba változtam; keményebb lettem, kitartóbb, nagy önfegyelmem van, tekintélyes és tiszteletre méltó lettem, nem hat meg semmi, kicsit közönyös is, racionális és abszolút elszállt belőlem az érzelmesség, humoros és mocskosul őszinte lettem. Na meg, idegbeteg is... Ez egyébként nekem a gyógyszertől is lehet és attól, hogy csak diétáztam eleinte, sportolni pedig nem. Ha egy hét kardio is kimarad, már teljesen feszült vagyok. Szóval, sportoljatok is mindenképp, hogy levezessétek a feszkót.

Azt hiszem ennyi lenne; itt kivédeni ki lehet párat illetve majd megszűnik vagy megszokjuk, szóval nem kell aggódni!